2009. szeptember 26., szombat

Ne cigányozz!

A magyarországi cigány társadalom súlyos mélyszegénységbe taszítottsága az úgynevezett rendszerváltás következménye. Nem mi magyar emberek, hanem a külfüldi befektetőknek nincs szüksége az ő munkaerejükre, azaz a multiknak. A multik így a meteriális javak - nemzeti vagyon - és piacok megszerzésével egyszerűen a jog eszközével kiszorították a munka világából a cigányságot, lényegében tokkal, vonóval. A cigányság erre - mint minden déli eredetű nép - genetikai választ adott, azaz jeletős szaporodásba fogott. Ennek a jelentős - a munka világából kistorított - szaporulatnak a "hozadéke" az hogy lélekszámukra tekintve ma a magyar nemzetnek minimum a 10 %-át teszik ki, ami egyben már a kalandor politikának puha terep, ugyanis rendkívüli mértékben befolyásolhatók helyzetüknél fogva. Egyszerűen arra szavaznak aki többet ígér és közben oszt is.
A magyar cigányság számbavételére , valódi helyzetének a feltárására az USA zsidó lobbynak a hazai médiára és a törvényhozásra gyakorolt befolyása miatt jelenleg sincs mód. Ugyanis aki ezzel próbálkozik, azt lerasszistázzák, lefasisztázzák, megfélemlítik. A hazai cigányság lélekszámának kimutatásra nem ezért nem nyíílik med, mert ők nem akarnák vagy mi magyarok, hanem azért mert az t az USA zsidó lobby egyszerűen nem engedi, ugyanis ezt követően joggal merülne fel a magyar zsidóság lélekszámának a feltárására, azonosítására is, miáltal nyilvánvalóvá válna az az USA zsidó ügynöki hálózat, amely behálózza a magyar tudományos, gazdasági és politikai szférát. Nyilvánvalóvá válna az az egésségtelen befolyás, amellyel egy idegen hatalom behálózza a magyar nemzetet, annak életét.


A magyar - és a Kelet-Európai - cigányság mélyszegénységbe taszításának első számú vádlottja - már ha lenne ilyen büntető per - a Globális Pénzügyi Diktatúra és annak irányítói, szervezői, az USA zsidó lobby és ügynökhálózata.


Ők szaporították ránk ezt a mára valóban nehezen, és egyre nehezebben kezelhető és integrálható népességet, így nekik is kell fizetni a számlát a konfliktusok kezelésére. Mert valódi megoldás ma már nem is látszik. Együtt kell már élni nekünk is egy tőlünk lényegesen eltérő kultúrájú és életvitelű népességgel, mint az USA telepeseknek anno az indiánokkal, avagy az Ausztráloknak a bennszülöttjeikkel. Az elmúlt húsz évben ugyanis a helyzet nem hogy javult volna, hanem lényegesen romlott, éppen a számunkra is összeségében előnytelen globális gazdasági játékszabályok és az EU jogrend miatt.


E helyzet emberséges kezelésének a számláját tehát az USA-nak és az EU-nak kell fizetnie, nem nekünk - szintén a margóra szorított - magyaroknak túladóztatás formájában.


A túladóztatáson túl már "csak" a kamatok vannak, azaz a pénzszivattyú. Amíg az EU Nyugati felén a kamatok jó ha elérik a 2 %-ot, addig nálunk azok 10 % körül mozognak. Ez a kizsákmányolásnak egyik igen hatékony és kemény eszköze. A kizsákmányolás pedig legjobban a legmélyebben lévőket nyomja. Nem véletlen az sem hogy a cigányság soraiban terjedt el a mélyszegénység okán az uzsorakamat, ugyanis köreikben már a puszta lét a tét. Jut ennivaló, vagy sem, és ó borzalom mindez egy olyan országban, amely képes a hazai élelem szükségletei előállításának a tízszeresére.


Soha ne feledjük, hogy a török kiűzését követő német és európai megszállást követően mi magunk sem voltunk jobb helyzetben, mint ma a magyar cigányság. Szabadságharcainkat nyilvánvalóan mi is a mélyszegénységbe szorítás elkerülése érdekében indítottuk. Az 1700 -as 1800-as évek Habsburg börtöneiben az etnikai arányok hosonlók lehettek a magyarságra nézve, mint most a mi börtöneink a cigányságra nézve. A tömeges vagyon elleni bűncselekmények alapja a mélyszegénység és nem a bőrszín, avagy az etnikai hovatartozás.


Ne feledjük azt sem, mogy mi is az EU csóróivá lettünk téve, akiknek bérben csak ötöde jár az osztrákénak, hatoda a németének és hetede a franciának és angolnak. Tessék csak megnézni az EU statisztikákat az átlagkeresetekre nézve!!!


Azt se feledjük hogy a világ zsidóságában és a világ cigányságában a magyar zsidóság és magyar cigányság a TOP-on helyezkedik el, ami éppen a nemzetalkotó nép - a magyar - kiválóságát, tolarenciáját, valódi emberi kultúráját mutatja, így joggal lehetünk büszkék a nemzetközi porondon felmutatott teljesítményeikre, a tudományokban és a művészetekben. Abban a mi kultúránk és teljesítményeink is benne vannak. Mi tartottuk el és neveltük ki őket is. Ők is a azaz a magyar zsidó, a magyar cigány a mi nemzeti kutyánk kölyke. Ahogy mi labancok és kurucok egyaránt.

Ne zsidózz!

Az emberek, ezen belül a magyar emberek megosztásának, a vallási megosztottságon túl az etnikai megosztás a mételye. Magyar ember nem zsidózik, pontosan azért nem mert a magyar nemzet szerves része a magyar zsidóság. A magyar zsidóság pedig nem azonos az USA zsidósággal és ezen belül a "világpolgár" zsidó lobbyval. A magyar zsidóság dolgában autentikus forrás a http://www.mazsihisz.hu/ és ezen belül a magyar zsidóság története.
A cigánykártyát a az USA zsidóság egy része, az USA zsidó lobbi, a Pénzdiktatúra irányítói és szervezői forgatják. Hatalmukat és befolyásukat a bankrendszeren, a médián és ügynökhálózatukon - lefizetett ügynökök hálózata - keresztül fejtik ki.
A számadók időszakonként kötelesek felkeresni gazdájáikat! Ugye? Jól látható nem, kik szereztek "tudást" az USA-ban és kik járnak oda? Jól látható ezek az emberek - ügynökök - milyen szervezeti keretek és milyen célok érdekében munkálkodnak. Nem?
Ne hagyjuk a magyar nemzet összetevőit ( magyar cigányság, magyar zsidóság, na és a további nem magyar identitást őrzők akik válalják is mibenlétüket, a hivatalosan nyilvántartott nemezeti kisebbségeink) a magyar néppel - a magyarsággal - szembe állítani! Mutassunk rá, kik és miért keverik a cigánykártyát! Mutassunk rá a mai "antifasisztákra" akik bizony nem mások, mint az USA zsidó lobby hazai ügynökei, illetve volt szovjet ügynökök és leszármazottjaik egy része.


Nem bűn idegen érdekeket szolgálni, ám egy tisztességes emberi közösségben, családban, hazában, nemzetben annak következménye kell legyen!

Hallgasd meg a másik felet: Jobbik Hírlevél V. évf. 27. szám

Az USA és az ott élő befolyásos zsidó lobby - akiknek karmai itt kaparásznak a Velencei tó melett is az ingatlanpanamákban, mert mire is van legjobban szükségünk mint kaszinóvárosra - a globális médián keresztül "tematizálja" a híreket. Félelmet keltenek társadalmunkban, rájátszva arra a tényre, hogy kicsi és zilált nemzet vagyunk. Történelmünk során valóban királyainkat megölték, megmérgezték, miniszterelnökeinket elhurcolták, kivégezték vagy kivégeztették. Nyugati (Habsburg, Globális Pénzdiktatúra) és Keleti Birodalmak (Török, Szovjet) váltották egymást, ellenséggé téve, kijátszva minket - magyar embereket - is egymással. Folyamatosan megosztották társadalmunkat mind a vallásilag, mind a politikailag.
Ma a Globális Pénzdiktatúra (is) jelen van életünkben, melynek fészke az USA és azon belül az USA zsidó lobbyja. Az USA zsidó lobby kezében a cigánykártya!

Nyelvezetük és látásmódjuk szerint (magyarul amit vetítenek) lázasan megy Magyarországon is az úgynevezett "pedofílok", a "rasszisták", az "antiszemiták", a "nemzeti militánsok" keresése, a sajtóban és tömegkommunikációban való ostorozása és üldöztetése. Efyszóval démonizálás, mint anno a kulákosítás. Az USA államszövetségének államai valóban nem nemzetállamok. Az USA-ban élő emberek gyökértelenek, nemzeti, kultúrális hagyományokkal nem rendelkezők. Lényegében "jöttmentek" és leszármazottjaiknak gyülekezete. Egy atomizált, 13 éves gyerek szintjére lebutított, manipulálható jól szervezett tömeg, hatalmas gazdasági erővel. Olyan hatalmassal, hogy lényegében az euróatlanti világ sajtójának, azaz tömegkommunikációjának a kivásárlására is előteremtették a tőkét. Hogy ennek az erőcentrumnak mekkora ereje van, az abból is látszik, hogy a budapesti melegfelvonulás (ugyan ki finanszírozta és ki a megrendelő?) mellett az EU 13 államának nagykövetségei is kiálltak. Tizenhárom EU állam "szopatására" képesek! Ilyen hatalmas befolyással rendelkezik az USA zsidó lobby. Hogy Szerbiában ez nem ment nekik, az azon múlt, hogy ott a sajtó, a média, a tömegkommunikáció tulajdonjogát még nem szerezték meg, persze azért jól megbombázták anno, a Vajdaságot is. Ezeknek semmi sem számít, nem ismernek sem isten sem embert! Nem hogy családot, hazát, nemzetet!

Ez az idegen - azaz az USA zsidó lobby befolyása alatt álló - média, az USA zsidó lobby ügynökei nyomják az agyunkat a hazai tömegkommunikációban. (Ugyan kik a tulajdonosai a kerekedelmi médiáknak?) Nincs sajtószabadság Magyarországon! (mellesleg ahogy soha nem is volt!) Ahogy annak idején a szovjet ügynökök honosították meg hazánkban a kulák, a klerikális, a soviniszta, a fasiszta, a nacionalista szitokszavakat, ugyanúgy - és borzalom majdhogynem ugyanazon magyar ajkú társaság és leszármazottjaik segedelmével - most a Globális Pénzdiktatúra súlykolja a rasszista, fasiszta, terrorista, antiszemita, nemzeti militáns fogalmakat szitokszóként és cimkézik fel a család, haza, nemzet, isten értékek mentén gondolkodókat és cselekvőket.

Jól átlátható céljuk az emberi közösségek a nemzet, a haza, a család szétzilálása (szabadszerelem ugye?) az emberek atomizálása és fogyasztóvá, azaz bérrabszolgává tétele. (Akár az USA-ban.) Egy szűk, jól megfizetett rétegnek hazánkban ez szintúgy anyagi érdekében áll, és az a szűk és jól megfizetett réteg egyik eleme éppen hogy - borzalom - a mai magyar törvényhozás, azaz a parlamenti képviselők. Parlamenti párttá válni, avagy a választásokon nyerni nyilvánvalóan csak a média segítségével lehet. A média pedig nem dolgozik ingyen. Őt a Globális Pénzdiktatúra finanszírozza. Ezért is a hazai korrupció melegágya nem más mint a pártok pénzéhsége. Ördögi kör.

A magyar társadalom - a magyar emberek - valódi érdekeit a parlamenten kívüli pártok és mozgalmak fogalmazzák meg hazánkban. (Jobbik, Magyarok Szövetsége, ... ) E pártocskák és mozgalmak pénz hiányában törpék, ki sem látszanak a fűből, azaz nem kerülnek be az emberek tudatába. Az EU parlamenti választásoknál a Jobbik az asztal fölé kapaszkodott és lám, a parlamenti pártok békés egyetértésben verik az arcát, a fejét. Miért is? A Jobbik az egyetlen ma ma már látható erő, amely képes lehetne a parlementi pártok és klientúrájuk elsámoltatására, a nemzeti vagyon szétosztogatásának szétlopásának feltárására. Az eladósítás felelőseinek és haszonélvezőinek kimutatására és mindezek szankcionálására a magyar emberek, a nép nevében.
Ma már a J0bbikot a médiában, a tömegkommunikációban sikerült összefüggésbe hozni a rasszizmussal és a fasizmussal, többek között a Jobbikhoz - eszmeiségében - közel álló Magyar Gárda démonizálásával. A rendőrállam odáig merészkedett, hogy egy törvénytelen oszlatás során egy EU képviselőt is begyűjtött, történetesen Vona Gábort a Jobbik elnökét. Ilyen is csak Magyarországon történhet!
Olyat is csak magyar bábminiszter jelenthet ki az USA-ban, hogy:
"Bajnai az idegengyűlölő és rasszista csoportosulásokkal szembeni kemény és következetes fellépésről biztosította az egybegyűlteket, valamint az ország legnagyobb feladatának a cigányság helyzetének orvoslását nevezte meg – emlékezett vissza a találkozóra Sanders. "
Bizony felmondta a leckét a magyar bábminiszterelnök a cigánykártyát forgató gazdái, az USA zsidó lobby előtt. (Nem a miniszterelnöki fizetéséből él ugye? Forintos labdáért vállalta! Valaki, valakik csak eltartják!)
E Blogról izenem Barátaimnak, Olvasóimnak hogy tartsák szem előtt a hallgasd meg a másik felet ősi latin bölcsességet, azaz Barátaim, Olvasóim! Olvassátok el a Jobbik Hírleveleit is és magatok döntsétek el ki hazudik, ki a család, haza, nemzet és isten ellenes. Kik az elnyomók és kik a valódi ellenségei az embereknek, az emberiségnek. Kik akarnak az embereknek Jobbat és kik csak a Javaikat?

Kattanj a Jobbik Hírlevelére!




2009. szeptember 24., csütörtök

Elhuny Szabó Zsuzsa

Gyászhír: Szabó Zsuzsa 2009. szeptember 8-án elhunyt. Végső búcsúztatására a Farkasréti Temetőben 2009. szeptember 28-án 9.45 órakor kerül sor.
Zsuzsi 1989 -ig a Munkásőrség Videostúdiója többünk előtt nagy tiszteletben álló parancsnoka volt. Míg élünk, nem felejtünk Zsuzsi.



Bajnai USA zsidó ügynöki szerepet vállal

Hír: "Bajnai az idegengyűlölő és rasszista csoportosulásokkal szembeni kemény és következetes fellépésről biztosította az egybegyűlteket, valamint az ország legnagyobb feladatának a cigányság helyzetének orvoslását nevezte meg – emlékezett vissza a találkozóra Sanders. "
Forrás FN

Kommentár: Aki nem ért egyet az USA politikájával, az ugye egyesek olvasatában idegengyűlülő és rasszista, és a regnáló magyar kormány keményen és következetesen fellép ellene. Üzenet értéke van ugye? Az USA kezében a cigánykártya!!!

És még egy elgondolkodtató hír ugyaninnen:
"Bajnai Gordon csütörtök reggel, itt tartózkodásának utolsó napján, az elegáns Park East Zsinagógában találkozik amerikai zsidó szervezetek képviselőivel. Itt alighanem újra előkerül az a magyar kezdeményezés, amelynek értelmében a kormány kezdeményezi egy budapesti központú, közeljövőben megvalósuló Népirtás Megelőzési Központ létrehozását, amely az egész világon monitorozná és figyelmeztetné az embereket azokra a térségekre, ahol a népeket faji, vallási, politikai vagy etnikai alapon veszélyeztetnek.
Kommentár: Milyen magyar kezdeményezés?

2009. szeptember 11., péntek

Egy Arc a Kárpátok alól: Illetékes Bajtárs

Mottó: "A sör nem ital. A nő nem ember. A medve nem játék!" /Székely szólás/
Palkó Pisti a Tisza - a legmagyarabb folyó - Fekete és Fehér Forrása magasságában - Ukrajnában és Kárpátaljai rajonban - bemutat téged Illetékes Bajtársnak. Aztán ... rajtatok múlik. Más ugye mások kalandjairól mesélni, avagy kalandornak lenni?

Korrupt politikusok kivégzése

2009. szeptember 7., hétfő

Nemzeti militáns

Kérdés: Illetékes Bajtárs miért lett nemzeti militáns?
Illetékes bajtárs magyar nemzeti militáns: Nem lettem. Úgy születtem. Ahogy a buzik is ... aztán egyszer csak kijött belőlem ... bár ez nem a szexuális irányultságom ... már csak a párhuzam miatt ... hiszen a melegek is lehetnek magyar nemzeti militánsok ... elvileg ... mert gyakorlatilag egy harcos sem adja a kezükbe szívesen a fegyverét ... és attól is idegenkedik hogy az hátulról biztosítsa ...

Mit szólna Illetékes Bajtárs ...

Kérdés: Mit szólna Illetékes Bajtárs, ha egy reggel úgy ébredne hogy buzi?
Illetékes Bajtárs magyar nemzeti militáns: Kávét, konyakot, vazelint.

Budapesti Buzideminstráció 2009

Mi a kérdés? Illetékes Bajtárs kommentárja:
Igen bajtársak én egy militáns nemzeti bajtárs vagyok. Nem kell nekem a világ baja, elég csak a magamé meg nemzetemé. Szeretem a fegyvereket, úgy mint szó, pénz ám a marokfegyvereket se vetem meg. Az idei buzidemonstrációról csak annyit mondhatok hivatalosan: Aki mások zavarása nélkül éli ki ferde hajlamait, az legyen "meleg" állampolgár. Ám aki ezzel demonstrál és tüntet az idegen érdekeket szolgáló buzi erőszakos köcsög. Ott a helye, ahol ez "elfogadott". Nálunk például zárt helyeken. Például börtönben. Fogvatartott bajtársaink választékbővítés címén szeretettel várják őket. A menet legbiztonságosabb és legtöbb szeretettel körülvett helye a börtöneink. A fogvatartottak nagy szeretettel várják a következő menetet amit hatalmas társadalmi egyetértés követne. Ezt egy folyamatos felmérésre alapozom, amit a gójok, a parasztok (gádzsók), a lerasszistázottak, lefasisztázottak köreiben tapasztalok.
Van még kérdés Bajtársak?