Az Utolsó Munkásőr Blogja. "Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak, nem engedek semmiféle külföldi nyomásnak és fenyegetésnek. Óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, a nélkülözéstől és a szolgaságtól!" Úgy döntöttem - húsz év múltával - eljött az ideje, hogy tisztát töltsünk a pohárba. Legalább a becsület és a tisztesség morzsáit kapargassuk össze. Számoljunk el magunkkal és persze másokkal is. Ez a blog erről szól.
2009. december 7., hétfő
Anonim bejegyzés 2009-12-08
Szervusz Laci!
Mellékelten küldök egy hozzám érkezett - de igazából téged illető - véleményt, amit megfontolásra továbbítok. Az üzenet küldőjét nem kívánom megjelölni - az ő kérésére -, de javaslom annak tartalmát vedd komolyan és - amennyiben lehetséges és szükséges - az interjúban kiegészítésként kezeld. Ez is egy vélemény:
1. A munkásőrség tényleges állományában egyszerre sohasem szolgált hatvanezer ember.
2. Az állomány jelentős része nem volt katonaviselt. (A nők, az alkalmatlanok, a kiképzetlen tartalékosok. De ide számíthatók a korhatáron túliak, valamint a más szervek részére meghagyottak és a könnyitett szolgálatosok is, s ez már akár a tényleges állomány egyötöde vagy még több is lehetett.)
3. A "Magyar Gárda" említése hülye viccnek is hülye: semmiféle párhuzam a nyilasokkal nem áll meg. (Ez a színvonal a "cigánybűnözéssel" kiegészítve méltatlan még a cáfolatra is.) A testületben szolgáltak nyilvánvaló rasszjegyeket viselők (s nem csak zsidók vagy cigányok, hanem jelentős számban görögök is) de társaik még az ugratásukat is kerülték, kirekesztésük, sértegetésük pedig teljesen elképzelhetetlen volt.
4. A mindvégig megőrzött hadrafoghatóságról csak annyit, hogy a testület tartós alkalmazásra sohasem volt alkalmas. A korábban megszüntetett karhatalom feladatainak átvételével összefüggésben néhány magánszorgalomból végzett számítás is azt mutatta, hogy az objektumőrzés -védelem jó esetben is legfeljebb 8-10 napig lett volna csak megoldható azokkal a normákkal, amelyekkel számolni kellett. (Egy őrhelyre hat ember: ezt a 20 éves sorozott karhatalmistáknak bizonyára hónapokig sem okozott megoldhatatlan nehézséget.) A testület hadrafoghatóságát el kellett hitetni a szövetségeseinkkel, akik kevesellték a honvédelmi erőfeszítéseinket, de el kellett hitetni a NATO-val is a leszerelési tárgyalásokon (akik úgy tettek, mintha elhitték volna ezt); de el kellett hitetni a belpolitikai tényezőkkel is. Az SZDSZ, a FIDESZ és más pártok elődszervezete pedig ezt készségesen elhitte...
Az eredeti dokumentumok közreadása dicséretes, csak éppen az elenkező hatást váltja ki. Nem a bölcs előrelátás olvasható e sorokból, hanem a sötétség, hogy még szeptemberben is felelős parancsnokok azt hitték, lesz folytatás és valaki kiváncsi még a vélkeményükre. Az egyik csúcs októberben -- már átmentési szándékkal -- a "Munkásegylet" megszervezése volt. (Jelvényüknek az alegységparancsnoki beosztásjelzéseken viselt ötágú vörös csillagot választották...)
Legkésőbb a Pozsgai féle bejelentéskor le kellett volna húzni a rolót, ugyanis ekkor már minden átmentési kísérlet kivitelezhetetlen volt. De nem! Többen, még az MSZMP utolsó kongresszusa után (októberben sem) hitték, hogy megszűnik a testület!) A realisták -- nem sokan voltak -- úgy vélték a felszámolást elrendelő MT rendelet születésének híréig, hogy decemberben, a jövő évi költségvetés kihúzásával lesz vége a cégnek.
Az eseményekből leszűrt tapasztalat szerint az 1989. évet a testületben -- minden szinten -- meghatározóan a folyamat lényegének meg nem értése jellemezte, ami csodavárással kiegészülve szinte az utolsó napokig belengte valamennyi parancsnokságunkat."
2009. december 6., vasárnap
2009. december 4., péntek
Internetes Anonímusz: Dik mán!
Így szeretlek Magyarország?
".......Há dik mán..nincs munkaviszonyom és nem hordok 1,5 kilónál könnyebb aranyláncot, pedig segílyből élek immáron évtizedek óta. Büszkén terrorizálom és rabolom ki a diáktársaimat és verem szét a tanáraimat, a négy általánost mégis csak 10-15 év alatt tudtam elvégezni.
Büszke vagyok arra is, hogy írni és olvasni ugyan nem tudok és a szókincsem is csak pár tucat keverék-szóból áll, mégis vállalkozói bizonyítványom van a hatóságoktól.
Büszke vagyok arra is, hogy bár a Kresz-könyvet elolvasni sem tudom és autóvezetést sem oktattak nekem soha, analfabéta létemre, mégis "szereztem" magamnak jogosítványt.Kizárólag csak nagy-Mercivel meg nagy-BMW-vel járok a segílyért, mégis minden magyar, tőlem félti a szaros kis vagyonkáját.
Büszke vagyok, hogy minden szobrot, fémet és kábelt ellopok, mégsem találnak meg a rendőrök, pedig amikor leégetem a vezetékekről a szigetelést, kilométerekről is látni lehet a fekete füstjét.
Büszke vagyok arra is, hogy Miskolcon az Avas lakótelepről már minden létező ajtót, ablakot, liftajtót eladtam, a lakásokat lelaktam, minden parkettát, linóleumot és korlátot szétszedtem, elvittem. Mégsem
értik meg a magyarok, hogy miért mégis a folyosóra meg a liftbe járunk szarni.... Nem értem, hogy miért van az, hogy bár minden gazda az "én kertemet" műveli, mégis árammal védekeznek, amikor a termésért megyek.
Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar törvényalkotók az -íróasztaluk mellől- engem védenek, nem pedig a tulajdonost.
Büszke vagyok arra is, hogy amíg Amerikában bárkinek -aki büntetlen előéletű- lehet fegyvere, addig Magyarországon, csak nekünk, a bűnözőknek lehet !!!
Büszke vagyok arra is, hogy bár minden magyar felfegyverzett bűnözőt jól ismer a hatóság, mégis a kisnyugdíjast motozzák meg, hogy nincs-e titokban tojás nála.
Büszke vagyok arra is, hogy beszerelheted a legdrágább riasztót az autódba, én mégis be tudom dobni az ablakát egy féltéglával.
Büszkén, a világ létező legprimitívebb nyelvét beszélem, de mégis értitek, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy: "ázs összes rohádék mázsár ázs mind rásszistá".
Büszke vagyok arra is, hogy ha külföldre megyek lopni, rabolni, akkor egész Európa tudja, hogy megint egy magyar volt a tettes !!!
Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar politikusok és bíróságok összekeverik az igazságszolgáltatást a rasszizmussal.
Ha kimondom a "varázs-szót" rájuk, hogy rasszisták, akkor nem mernek megbüntetni. Ha a tárgyalótermet megtölti a haragos famíliám, a bíró összeszarja magát és rögtön felment minden vádpont alól, pedig hát még meg se vertük...
Büszkén, kizárólag falkában, negyvened magammal és öt-tíz autóval járok késekkel és szamurájkardokkal állig felfegyverkezve, mégis a magyart Suzukist basztatja a rendőr az égőkészlete miatt.
Büszke vagyok arra is, hogy ha véletlenül BKV-val közlekedek, az ellenőr hozzám sem mer szólni. Ha meg mer, akkor egyszerűen kidobom a járműből, mert megtámadott.
Büszke vagyok, hogy ha megtetszik a lakásod, vagy a házad, ötvenen körbeállunk és te "önként" aláírod, hogy nekem eladtad és a pínzt átvetted. A korrupt közjegyző, meg a tetű ügyvéd ezt nyomban hitelesíti is. Téged, meg a rendőrök lecsuknak, ha a lakásmaffiát mered felemlegetni. Büszke vagyok arra, hogy a magyar nők a legszebbek és akármelyiket haza is vihetem, megbecsteleníthetem, széttrancsírozhatom, még sem
mernek megtalálni a rendőrök, még ha az ajtóig vezetnek is a vérnyomok.
Büszke vagyok arra is, hogy nyugodtan büntetlenül megölhetem, majd meggyalázhatom a tisztességben megöregedett 80éves nénikéket a saját portájukon, hogy azután röhögve elvigyem a két üveg lekvárjukat.
Büszke vagyok, mert bárkit büntetlenül kirabolhatok és megölhetek, mivel a kisebbségi képviselők, megvédenek majd az áldozattól !!!!! Még azt is bebizonyítják, hogy az áldozat támadta meg az állig
felfegyverkezett 400 tagú famíliámat és még mielőtt öngyilkos lett és hátba szúrta, meg fejbe rugdosta saját magát, még előtte gyorsan szétverte a saját Suzukiját is a bent ülő kislányai szeme láttára.
Büszkén gondolok anyámra, az összes apámra és a több-tucat nagyapámra. Büszke vagyok a meghatározhatatlan létszámú, de hasonló vezetéknevű féltestvéreimre, akiknek a keresztnevei, mind a Dallas-ból való.
Büszke vagyok arra is, hogy már majd' mindegyik kiskorú féltestvéremet felcsináltam és ezt ki is jelentem délutánonként a Maónikasóóban. (Ami a neten visszanézhető!)
Büszke vagyok arra is, hogy a csóró magyar családok nem mernek szegénységükben gyereket vállalni, de az enyéimet mégis kénytelenek eltartani !!!
Büszke vagyok arra, is hogy ha a magyar kisvállalkozó nem adja önként oda az államnak minden pénzét, akkor egyszerűen kifacsarja belőle az APEH és átutal belőle néhány milliárdot nekünk is, minden évben.
Büszke vagyok arra is, hogy minket még soha nem vett észre az APEH, bármennyire is megpróbáljuk a létező legrikítóbbra festeni a házainkat.
Büszke vagyok arra is, hogy nem mer észrevenni a rendőrség sem (vagy pedig összeszarták magukat és bezárkóztak a siófoki rendőr őrsön), amikor pl. fényes nappal, vagy 300-an erőt demonstrálva és felfegyverkezve, végig vonultunk Siófok főutcáján, mert nem fizettek eleget az éttermesek, hogy megvédjük
őket, saját magunktól. Büszke vagyok arra is, hogy ez még a You-Tube-on is megnézhető.
Büszke vagyok arra is, hogy az egyetlen "ellenfelet", a Magyar Gárdát, sikerült betiltatni a korrupt magyar bírósággal, hogy ne tudják megvédeni tőlünk majd a vidéki lakosságot. ...hja és arra is büszke vagyok, hogy akár mit is követünk el, a rendőr, vagy a félhülye riporter a Kék fényben, vagy a Híradóban, mindig "úriembernek" titulál minket !! Azért mégiscsak másképpen hangzik, hogy pl. a nyugdíjas néninek erőszak közben kinyomta a szemeit és levágta a lábait az "úriember" !!! ... (...akinek a származását nem mondhatjuk be, csak annyit lehet tudni, hogy a botokkal felfegyverkezett nagy létszámú és analfabéta "úriemberekből" álló családja, elzavarta a kiérkező rendőröket...) Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló. Enyingen, Olaszliszkán a nyócker.-ben és már a fél országban is mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb magyarjai.
Magyarország, én így szeretlek és benépesítelek!......"
Blogger bejegyzés: Mindenkitől elhatárolódom!
Meghalt Lázár István
Tudatom veletek, hogy Lázár Pista dec. 2-án elhúnyt. ( A halál oka: hátsófali szívinfarktus.) Temetéséről a család a későbbiekben intézkedik, melyről ezúton küldök tájékoztatást.
Részvét nyilvánítás, táviratcím: Lázár Istvánné, Budapest, Rákóczi utca 2-22. 1191
/G.J./
"Hol vannak a katonák?
Sírjuk felett száz virág.
Mondjátok mért van így,
Mondjátok mért van így?"
Részvét nyilvánítás, táviratcím: Lázár Istvánné, Budapest, Rákóczi utca 2-22. 1191
/G.J./
"Hol vannak a katonák?
Sírjuk felett száz virág.
Mondjátok mért van így,
Mondjátok mért van így?"
Címkék:
elhunyt,
katonák,
Lázár István,
Magyar Gárda,
munkásőrök,
önkéntesek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

