Az Utolsó Munkásőr Blogja. "Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak, nem engedek semmiféle külföldi nyomásnak és fenyegetésnek. Óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, a nélkülözéstől és a szolgaságtól!" Úgy döntöttem - húsz év múltával - eljött az ideje, hogy tisztát töltsünk a pohárba. Legalább a becsület és a tisztesség morzsáit kapargassuk össze. Számoljunk el magunkkal és persze másokkal is. Ez a blog erről szól.
2010. január 16., szombat
A Jobbik programjában a Magyar Nemzeti Gárda
Részlet a Jobbik programjából
A Magyar Nemzeti Gárda létrehozása
Az elmúlt húsz év:
A magyar honvédség a világ kevés olyan hadseregeinek egyike, amely nem rendelkezik semmilyen tartalék erővel. A katonai közigazgatás és a területvédelmi ezredek megszüntetésével lehetetlenné vált a hátország bárminemű védelme, amely a katasztrófavédelemben, a rendvédelemben is komoly hiányt okozott. A civil kezdeményezésre, törvényes úton létrejött Magyar Gárdát a kormány nyomására feloszlatták.
A szebb jövő:
A Magyar Gárda tagjai bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetben is képesek és készek a haza védelmére. Az esküt tett gárdisták olyan értékei az országnak, akikre mindenképpen fontos feladatok várnak a jövőben: akár a csendőrségben, akár a tartalékos erőben, akár egyéb civil szerveződések terén.
Államilag felállítunk egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos objektumainak védelmére.
A Magyar Nemzeti Gárda a „háborúban katona, békében civil” nemzetközi módszerével épül fel. Feladatrendszerében, békében megtalálhatók polgárvédelemi, katasztrófavédelmi feladatok, minősített időszakban pedig a honvédség alárendeltségébe kerül. A Magyar Nemzeti Gárda békeidőben szervezetileg nem tartozik a honvédség szervezetébe, csak kiegészíti azt.
2010. január 13., szerda
2010. január 12., kedd
Lekérdeztem
az APEH Ingatlanadó-kalkulátort
Többünket foglalkoztat ez a dolog. Miután úgy ítéltem meg az általam lakott (haszonélvezettel) lakás határeset és a Vagyonadó Törvény szerinti kalkulálás a bevallási küszöbérték alatti értéket mutat, vettem a bátorságot és saját nevemen, adószámomon és e-mail címemen lekérdeztem az APEH Ingatlanadó-kalkulátort, a „Segítőt”. Háromszor is.
Az első lekérdezésben kidobott nekem „tisztelettel Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal” aláírással 31641750 Ft összeget. Leizzadtam. Első gondolatom az volt, hogy fogok ezzel a ballépésemmel elszámolni életem párjának. Mit kérdezősködök én akkor, amikor az Internetes Ingatlanadó-kalkulátorok – és a saját számításaim is - eleve azt mondták, hogy az adóküszöb alatt van a lakásom számított értéke. Havi rokkant-nyugdíjam ugyanis 50 eFt - mert én jelenleg egy „kitartott” vagyok itt szív és cukorbetegen – erre én beleszellintek a nulláslisztbe? Ez kábé kéthavi nyugdíjamat vinné ugye? Második gondolatom az volt lássuk csak, nem hibáztam valamit az adatok beadásánál. És lám – én kis bamba – nem azt jelöltem be, hogy van felvonó a társasházban? Pedig nincs is.
Első lekérdezés itt!
Nekiszaladtam hát egy újabb lekérdezésnek. Javítottam a hibát és a biztonság kedvéért arra a kérdésre, hogy merre néznek az ablakok bejelöltem még, hogy az épületszerkezettel körülzárt udvarra, azzal együtt, hogy amúgy a szomszéd családi ház tetejére néz két szoba. Gondoltam ha egyszer hibáztam, hibázhatok mégegyet. Erre dobott nekem 27196838 Ft-ot. Mondok magamnak hát, ö … ezeknek az ablakoknak a mire nézése azért mégiscsak izé
Második lekérdezés itt!
Három a magyar igazság, lássuk hát a medvét. Újra nekiszaladtam a kalkulátornak. És láss csodát: 28628 250 Ft-ot dobott.
Újra leellenőriztem a Vagyonadó Törvény szerinti értéket az OC Vagyonadó-kalkulátorával, amely dobta is a várt adóküszöb alatti értéket: 24927525 Ft
Na ha már itt tartok lássuk – és akasszuk a hóhért - az általam ingyenesen nyilvánossá tett Irányár-kalkulátor Budapest szolgáltatta értékeket.
Irányár minimum: | 14.53 MFt |
Irányár maximum: | 41.65 MFt |
Irányár átlag: | 25.43 MFt |
Szóval én csak azt mondom, hogy az általam lakott társasházi öröklakás piaci értékét igenis 25,4 millió forintra becsülöm és azonnal el is adnánk az APEH-nak 28,6 millióért és vennénk ebből a szemben épülő lakóházban egy új lakást. Így hát én nem adok be bevallást a Vagyonadó Törvény alapján, inkább felkínálom 28,6 millió forintért megvételre az APEH Ingatlanadó-kalkulátornak, egyben megosztom tapasztalataimat az arra érdemesekkel.
A fejlemény:
Azonosító szám: (kitöröltem, Blogger))
Tisztelt Címzett!
A lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet alapján az állami adóhatóság az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Nért.) szabályozott adóköteles lakóingatlan forgalmi értékének megállapításához a lakóingatlan tulajdonosa vagy a lakóingatlanon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja kérelmére megállapítja a lakóingatlan becsült forgalmi értékét.
Az Ön által megadott adatok és az APEH forgalmiérték-adatbázisában lévő forgalmiérték-adatok összevetése alapján a kérelmében megjelölt lakóingatlan APEH által megállapított becsült forgalmi értéke:
Az Ön által megadott adatok és az APEH forgalmiérték-adatbázisában lévő forgalmiérték-adatok összevetése alapján a kérelmében megjelölt lakóingatlan APEH által megállapított becsült forgalmi értéke:
28 628 250 Ft
A kalkulátor által megállapított becsült forgalmi érték nem biztos, hogy megegyezik a tényleges forgalmi értékkel, ugyanis lehetnek a lakóingatlannak olyan egyedi sajátosságai, amelyek a valóságos forgalmi értéket eltérítik a becsült forgalmi értéktől. Ugyanakkor az adó alapja minden esetben a tényleges forgalmi érték kell, hogy legyen.
Amennyiben az Ön által megjelölt adatok valósak – és az adóév január 1-jén is fennállnak – és Ön az adóbevallása benyújtását megelőző hat hónapon belül megállapított becsült értéket jelöli meg forgalmi értékként a Nért. szerinti adóbevallásban, vagy adóbevallást erre tekintettel nem nyújt be, valamint ha az adóhatóság egy esetleges ellenőrzés során a becsült forgalmi értéknél magasabb valós forgalmi értéket állapít meg, akkor ezt a körülményt úgy kell értékelni, hogy az adott helyzetben Ön az elvárható körültekintéssel járt el. Ebben az esetben a különbözetet meg kell fizetni, de az adóhatóság az adóbírság kiszabását, illetve a késedelmi pótlék felszámítását hivatalból mellőzi.
Amennyiben Ön a becsült forgalmi értéket jelöli meg forgalmi értékként a Nért. szerinti adóbevallásban, vagy adóbevallást erre tekintettel nem nyújt be, akkor jelen értesítésünket a bevallási kötelezettség naptári évnek az utolsó napjától számított 5. év végéig (elévüléséig) meg kell őriznie.
Tisztelettel:
Adó- és Pénzügyi Ellenorzési Hivatal
2010. január 9., szombat
2010. január 8., péntek
Csacsiságok: Érdekes törvények
Libanonban a férfiak törvényesen létesíthetnek nemi kapcsolatot állatokkal, de csak nőstényekkel. Hím állattal folytatott szexuális kapcsolatért halálbüntetés jár.
(Hát így érthető...)
Bahreinben egy orvos törvényesen vizsgálhatja egy nő nemi szerveit, de tilos közvetlenül rájuk néznie a vizsgálat során. Csak tükörből nézheti őket.
(Jó kis vizsgálat lehet....)
A mohamedánok nem láthatják egy holttest nemi szervét. Ez a temetkezési alkalmazottakra is vonatkozik. Az elhunyt nemi szervét téglával vagy fadarabbal kell eltakarni.
(Téglával...!!!???)
Az önkielégítést Indonéziában lefejezéssel büntetik.
(Még jó hogy Európában élünk..:))
Guam szigetén vannak olyan emberek, akiknek a főfoglalkozásuk az, hogy az országot járva nőket fosztanak meg a szüzességüktől, akik fizetnek nekik azért, hogy először élhetnek nemi életet. Guam törvényei szerint szüzeknek tilos házasságot kötniük.
(Most mondd meg: létezik ennél jobb foglalkozás a világon?)
Hong Kongban egy megcsalt feleség törvényesen megölheti a házasságtörő férjet, de a saját kezével kell tennie. Fordított esetben a férj bármilyen módon végezhet a hűtlen asszonnyal.
(Nem megy ki a fejemből ez a Guam.)
A liverpooli törvények megengedik a trópusi halakat áruló nőknek, hogy
topless dolgozzanak.
(Vajon pályázni kell erre a guami állásra?)
A kolumbiai Caliban egy asszonynak csak akkor szabad házaséletet élnie a férjével, ha az első alkalommal az anyja is jelen van, hogy tanúsítsa az aktust.
(El tudod képzelni, amint az anyós néz közben...?)
(Még mindig Guamon jár az eszem... Hogyan küldhetném el az önéletrajzomat?)
A bolíviai Santa Cruzban törvény tiltja, hogy egy férfinak egyszerre legyen szexuális kapcsolata egy nővel és annak a lányával.
(Hm..., és ráadásul ezért a guami állásért még fizetnek is.)
Marylandben csak szeszes italokat árusító üzletekben elhelyezett automatákból lehet óvszerhez jutni.
(Vajon milyen messze van innen Guam...?)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)