2010. március 5., péntek

Vonakodás


Válasz Bayer Zsolt nyílt levelére
2010, március 5 - 10:43
borítékTisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!
Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak. Már csak azért is, mert engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit. Ön mégsem ezt tette. Nem semmibevétele ez még a saját szavazóinak is, elnök úr?

2010. január 31., vasárnap

Kritika a Jobbik programjáról

Végkövetkeztetés
Letölthető a Jobbik választási programja

A Jobbik programja jó alapot szolgáltat a párt későbbi sikereihez, mert az egyes szakpolitikák problémáira nem pusztán deklaratív és lózungszerű megoldásokat ad, hanem konkrét kezdeményezésekkel is él. Ez meglepő lehet a Jobbik azon ellenfelei és kritikusai számára, akik a pártban eddig pusztán homofób, rasszista, és cigányellenes vonásokat fedeztek fel. A program sokféle társadalmi réteg gondjaira keresi a választ, ami arra utal, hogy hosszabb távon a politikai élet centrumába szeretne kerülni, azaz kormánypárt lenni, ez a Jobbik stílusának mérséklődését hozhatja magával. Némi kérdőjelet felvet a Magyar Gárda, a Jobbik körül kialakult szubkultúra (Magyar Gárda, honlapok, online fórumok), amelyről Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa részletesen írt. Ezen szubkultúrát ugyanis korántsem a higgadt mérlegelés, hanem nem egyszer a vélt vagy valós ellenfelek leszámolása iránti vágy hajtja. Minél nagyobb befolyáshoz juthat a Jobbik, és minél inkább a hivatalos politika részévé válik, annál inkább meggyűlhet a baja az igazi radikalizmust követelő támogató erőivel.

2010. január 18., hétfő

Oxigénes víz



Miért jó az oxigénes víz?

Mert az előállítása nagyon olcsó, így minden család meg tudja engedni magának azt, hogy oxigénes vizet fogyasszon.

Mert az emberek általánosságban alultápláltak oxigénben, és ez számos egészségi problémának, illetve az energiahiánynak a fő oka. Emellett az oxigénes víz megfordítja a szervezet elsavasodását, és jobb közérzetet is hoz.

Mert az oxigénes vizet készítő palackot az elkövetkező években családok tízezrei fogják az otthonukban használni, most viszont még alig hallott róla valaki.

Továbbiak ....

2010. január 16., szombat

Rekviem egy hadseregért

A Jobbik programjában a Magyar Nemzeti Gárda

Részlet a Jobbik programjából

A Magyar Nemzeti Gárda létrehozása
Az elmúlt húsz év:
A magyar honvédség a világ kevés olyan hadseregeinek egyike, amely nem rendelkezik semmilyen tartalék erővel. A katonai közigazgatás és a területvédelmi ezredek megszüntetésével lehetetlenné vált a hátország bárminemű védelme, amely a katasztrófavédelemben, a rendvédelemben is komoly hiányt okozott. A civil kezdeményezésre, törvényes úton létrejött Magyar Gárdát a kormány nyomására feloszlatták.
A szebb jövő:
A Magyar Gárda tagjai bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetben is képesek és készek a haza védelmére. Az esküt tett gárdisták olyan értékei az országnak, akikre mindenképpen fontos feladatok várnak a jövőben: akár a csendőrségben, akár a tartalékos erőben, akár egyéb civil szerveződések terén.
Államilag felállítunk egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos objektumainak védelmére.
A Magyar Nemzeti Gárda a „háborúban katona, békében civil” nemzetközi módszerével épül fel. Feladatrendszerében, békében megtalálhatók polgárvédelemi, katasztrófavédelmi feladatok, minősített időszakban pedig a honvédség alárendeltségébe kerül. A Magyar Nemzeti Gárda békeidőben szervezetileg nem tartozik a honvédség szervezetébe, csak kiegészíti azt.

2010. január 13., szerda

Mit találtam?


2010. január 12., kedd

Lekérdeztem


az APEH Ingatlanadó-kalkulátort

Többünket foglalkoztat ez a dolog. Miután úgy ítéltem meg az általam lakott (haszonélvezettel) lakás határeset és a Vagyonadó Törvény szerinti kalkulálás a bevallási küszöbérték alatti értéket mutat, vettem a bátorságot és saját nevemen, adószámomon és e-mail címemen lekérdeztem az APEH Ingatlanadó-kalkulátort, a „Segítőt”. Háromszor is.

Az első lekérdezésben kidobott nekem „tisztelettel Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal” aláírással 31641750 Ft összeget. Leizzadtam. Első gondolatom az volt, hogy fogok ezzel a ballépésemmel elszámolni életem párjának. Mit kérdezősködök én akkor, amikor az Internetes Ingatlanadó-kalkulátorok – és a saját számításaim is - eleve azt mondták, hogy az adóküszöb alatt van a lakásom számított értéke. Havi rokkant-nyugdíjam ugyanis 50 eFt - mert én jelenleg egy „kitartott” vagyok itt szív és cukorbetegen – erre én beleszellintek a nulláslisztbe?  Ez kábé kéthavi nyugdíjamat vinné ugye? Második gondolatom az volt lássuk csak, nem hibáztam valamit az adatok beadásánál. És lám – én kis bamba – nem azt jelöltem be, hogy van felvonó a társasházban? Pedig nincs is.

Első lekérdezés itt!

Nekiszaladtam hát egy újabb lekérdezésnek. Javítottam a hibát és a biztonság kedvéért arra a kérdésre, hogy  merre néznek az ablakok bejelöltem még, hogy az épületszerkezettel körülzárt udvarra, azzal együtt, hogy amúgy a szomszéd családi ház tetejére néz két szoba. Gondoltam ha egyszer hibáztam, hibázhatok mégegyet. Erre dobott nekem 27196838 Ft-ot. Mondok magamnak hát, ö … ezeknek az ablakoknak a mire nézése azért mégiscsak izé

Második lekérdezés itt!

Három a magyar igazság, lássuk hát a medvét. Újra nekiszaladtam a kalkulátornak. És láss csodát: 28628 250 Ft-ot dobott.

Újra leellenőriztem a Vagyonadó Törvény szerinti értéket az OC Vagyonadó-kalkulátorával, amely dobta is a várt  adóküszöb alatti értéket: 24927525  Ft

Na ha már itt tartok lássuk – és akasszuk a hóhért - az általam ingyenesen nyilvánossá tett Irányár-kalkulátor Budapest szolgáltatta értékeket.

Irányár minimum:
14.53 MFt
Irányár maximum:
41.65 MFt
Irányár átlag:
25.43 MFt
Szóval én csak azt mondom, hogy az általam lakott társasházi öröklakás piaci értékét igenis 25,4 millió forintra becsülöm és azonnal el is adnánk az APEH-nak 28,6 millióért és vennénk ebből a szemben épülő lakóházban egy új lakást. Így hát én nem adok be bevallást a Vagyonadó Törvény alapján, inkább felkínálom 28,6 millió forintért megvételre az APEH Ingatlanadó-kalkulátornak, egyben megosztom tapasztalataimat az arra érdemesekkel.


A fejlemény:


Azonosító szám: (kitöröltem, Blogger)) 
Tisztelt Címzett!

A lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet alapján az állami adóhatóság az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Nért.) szabályozott adóköteles lakóingatlan forgalmi értékének megállapításához a lakóingatlan tulajdonosa vagy a lakóingatlanon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja kérelmére megállapítja a lakóingatlan becsült forgalmi értékét.
Az Ön által megadott adatok és az APEH forgalmiérték-adatbázisában lévő forgalmiérték-adatok összevetése alapján a kérelmében megjelölt lakóingatlan APEH által megállapított becsült forgalmi értéke:




28 628 250 Ft

A kalkulátor által megállapított becsült forgalmi érték nem biztos, hogy megegyezik a tényleges forgalmi értékkel, ugyanis lehetnek a lakóingatlannak olyan egyedi sajátosságai, amelyek a valóságos forgalmi értéket eltérítik a becsült forgalmi értéktől. Ugyanakkor az adó alapja minden esetben a tényleges forgalmi érték kell, hogy legyen.
Amennyiben az Ön által megjelölt adatok valósak – és az adóév január 1-jén is fennállnak – és Ön az adóbevallása benyújtását megelőző hat hónapon belül megállapított becsült értéket jelöli meg forgalmi értékként a Nért. szerinti adóbevallásban, vagy adóbevallást erre tekintettel nem nyújt be, valamint ha az adóhatóság egy esetleges ellenőrzés során a becsült forgalmi értéknél magasabb valós forgalmi értéket állapít meg, akkor ezt a körülményt úgy kell értékelni, hogy az adott helyzetben Ön az elvárható körültekintéssel járt el. Ebben az esetben a különbözetet meg kell fizetni, de az adóhatóság az adóbírság kiszabását, illetve a késedelmi pótlék felszámítását hivatalból mellőzi.
Amennyiben Ön a becsült forgalmi értéket jelöli meg forgalmi értékként a Nért. szerinti adóbevallásban, vagy adóbevallást erre tekintettel nem nyújt be, akkor jelen értesítésünket a bevallási kötelezettség naptári évnek az utolsó napjától számított 5. év végéig (elévüléséig) meg kell őriznie.

Tisztelettel:
Adó- és Pénzügyi Ellenorzési Hivatal