2010. április 11., vasárnap

2010. március 5., péntek

Vonakodás


Válasz Bayer Zsolt nyílt levelére
2010, március 5 - 10:43
borítékTisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!
Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak. Már csak azért is, mert engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit. Ön mégsem ezt tette. Nem semmibevétele ez még a saját szavazóinak is, elnök úr?

2010. január 31., vasárnap

Kritika a Jobbik programjáról

Végkövetkeztetés
Letölthető a Jobbik választási programja

A Jobbik programja jó alapot szolgáltat a párt későbbi sikereihez, mert az egyes szakpolitikák problémáira nem pusztán deklaratív és lózungszerű megoldásokat ad, hanem konkrét kezdeményezésekkel is él. Ez meglepő lehet a Jobbik azon ellenfelei és kritikusai számára, akik a pártban eddig pusztán homofób, rasszista, és cigányellenes vonásokat fedeztek fel. A program sokféle társadalmi réteg gondjaira keresi a választ, ami arra utal, hogy hosszabb távon a politikai élet centrumába szeretne kerülni, azaz kormánypárt lenni, ez a Jobbik stílusának mérséklődését hozhatja magával. Némi kérdőjelet felvet a Magyar Gárda, a Jobbik körül kialakult szubkultúra (Magyar Gárda, honlapok, online fórumok), amelyről Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa részletesen írt. Ezen szubkultúrát ugyanis korántsem a higgadt mérlegelés, hanem nem egyszer a vélt vagy valós ellenfelek leszámolása iránti vágy hajtja. Minél nagyobb befolyáshoz juthat a Jobbik, és minél inkább a hivatalos politika részévé válik, annál inkább meggyűlhet a baja az igazi radikalizmust követelő támogató erőivel.

2010. január 18., hétfő

Oxigénes víz



Miért jó az oxigénes víz?

Mert az előállítása nagyon olcsó, így minden család meg tudja engedni magának azt, hogy oxigénes vizet fogyasszon.

Mert az emberek általánosságban alultápláltak oxigénben, és ez számos egészségi problémának, illetve az energiahiánynak a fő oka. Emellett az oxigénes víz megfordítja a szervezet elsavasodását, és jobb közérzetet is hoz.

Mert az oxigénes vizet készítő palackot az elkövetkező években családok tízezrei fogják az otthonukban használni, most viszont még alig hallott róla valaki.

Továbbiak ....

2010. január 16., szombat

Rekviem egy hadseregért

A Jobbik programjában a Magyar Nemzeti Gárda

Részlet a Jobbik programjából

A Magyar Nemzeti Gárda létrehozása
Az elmúlt húsz év:
A magyar honvédség a világ kevés olyan hadseregeinek egyike, amely nem rendelkezik semmilyen tartalék erővel. A katonai közigazgatás és a területvédelmi ezredek megszüntetésével lehetetlenné vált a hátország bárminemű védelme, amely a katasztrófavédelemben, a rendvédelemben is komoly hiányt okozott. A civil kezdeményezésre, törvényes úton létrejött Magyar Gárdát a kormány nyomására feloszlatták.
A szebb jövő:
A Magyar Gárda tagjai bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetben is képesek és készek a haza védelmére. Az esküt tett gárdisták olyan értékei az országnak, akikre mindenképpen fontos feladatok várnak a jövőben: akár a csendőrségben, akár a tartalékos erőben, akár egyéb civil szerveződések terén.
Államilag felállítunk egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos objektumainak védelmére.
A Magyar Nemzeti Gárda a „háborúban katona, békében civil” nemzetközi módszerével épül fel. Feladatrendszerében, békében megtalálhatók polgárvédelemi, katasztrófavédelmi feladatok, minősített időszakban pedig a honvédség alárendeltségébe kerül. A Magyar Nemzeti Gárda békeidőben szervezetileg nem tartozik a honvédség szervezetébe, csak kiegészíti azt.

2010. január 13., szerda

Mit találtam?