2009. június 3., szerda

A farok szétrázta a kutyát

Hatalmas csúsztatás lenne azt állítani, hogy a volt munkásőrség tagjainak többsége nem baloldali gondolkodású emberekből állt. Ez az összetételéből is fakadt. Az összetételről a Munkásőr Videostódió Csukaszürkében c. videoklippje ad információt. Ám hol van már itt baloldal?
Az úgynevezett rendszerváltás hajnalán a Munkásőrség Országos Parancsonksága részéről Dósa István altábornagy, országos parancsnokhelyettes tárgyalt Mark Palmerrel az USA akkori hazai nagykövetével arról, hogy a munkásőrség átszervezésre kerül és alapját képezheti egy magyar polgárőrségnek, az amerikai területi miliciák mintájára, mely forgatókönyv szerint a munkásőrök emelt fővel mehettek volna át a töbpárt rendszerhez illeszkedő polgárvédelembe. Ne feledjük, a munkásőrség jogutód nélküli megszüntetésével ugyan 1 milliárd forint költségvetési teher megszűnt, ám ugyanezzel 5 milliárd többletköltség keletkezett a Rendőrségnél, a munkásőrök önkéntes munkájának elmaradásával.
És ekkor köpött bele a levesben a szadesz. Hatalmas média befolyásával (Soros Györgyék pénzén) betolta a négy igenes kampány,t ami semmi más célt nem szolgált, mint a Szabad Demokraták ismertté tételét.
Ez a maroknyi "elit" démonizálta a négy igenes szavazással kezdődően a munkásőrséget, a munkásőröklet. A tömegkommunikációban úgy állította be, mint az úgynevezett rendszerváltás legfőbb veszélyeztetőjét. Ők köptek szembe titeket először Bajtársaim! Csak utána jöttek már a Vasárnapi Újság hiénái, akik a földön fekvőket - védekezésre képteleneket - kéjjel rugdosták, mocskolták a méádiában. A Baloghok és Frankák, akik szerencsére mára már eltűntek a súllyesztőben.
Ez a hatalmas médiabefolyással rendelkező törpepárt mára elérte azt, hogy az újratermelhető nemzeti vagyon a külföldi befektetők kezébe kerüljön. Az ország materiális javainak a kiárusításában és az eladósításban ők jártak az élen. Majd később mint a mérleg nyelve folyamatosan zsarolták a magát szociáldomokrata képbe hajózó MSZP-t. A mai magyar valóságban az úgynevezett jobboldali, baloldali jelzők tartalmatlanok. Csak vetítés. A FIDESZ az EU Néppártjainak csöcsét, míg az MSZP a Szociáldemokraták csöcsét szívja. Lényegében mai nagy pártok között nincs is jobb illetve baloldal, mert más, amit mondanak és más amit tesznek.
Az elmúlt húsz évben maguk az akkori "úgynevezett fiatal demokraták" is húsz évet öregedtek, ma már nem fiatalok és a korrupció ingoványába süllyedtek, és aki emlékezik éppen a Szabad Demokraták Ifjúsági szárnya pozíciójáról - azaz balról jobbra át - tették meg kanyargós pályályukat oda, ahol ma találhatók.
Tényleges elszámolásra az ország javaival, az adósságállománnyal sem az MSZP sem a FIDESZ egyaránt nem képesek, hiszen maguk is - igaz különböző mértékben - és klientúrájuk haszonélvezői voltak az elmúlt húsz év osztogatásának és fosztogatásának. Az ebül szerzett jószágok tulajdonosai nem fognak élen járni a saját tolvajlásaik felfedésében.
Új és tiszta emberekre van szüksége a hazának, az országnak a képviselői helyeken és a törvényhozásban, és ezeknek az embereknek látniuk kell az ország valós állapotát hogy kivezessenek bennünket ebből a tűrhetetlen helyzetből!
Azoknál az igazság - így az MDF - akik az országgyűlés feloszlatását követelték. Amikor Orbán Vikror is a tolvajszellem eluralkodásáról vizet prédikál, jobban tenné ha körülnézne kik veszik körül, mert bizony az ő követői is hamis papok, bort isznak.
Lám a tervezett vagyonadó, ingatlanadó eltörlését ígérik, holott minden normális ember tudhatná, hogy az éppen a multik megadóztatásának az alapeszköze, ugyanis a tényleges vagyont ebben az országban több mint 80 %-ban mára a külföldi befektetők birtokolják, és nincs egy tisztességes vagyonnyilvántartásunk 1989-től. A tényleges vagyon az újratermelhető nemzeti tulajdonban testesül meg, melynek 52 %-a felépítménye ingatlanokban ( ipari parkok, irodaházak, kereskedelmi központok, logisztikai építmények stb. ) és 48 %-ban gépekben és üzemi berendezésekben (gyártó kapacitások) található.
Bizony Bajtársaim a gyárak és a munkahelyek - amiért az öregek anno fegyvert fogtak, a munkahelyek védelmében, és őriztetek - mára nem a népé. A hasznot pedig a tulajdonosok talicskázzák kifelé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése