Sajnálatos módon az emberi társadalmak jellemzője, a kollektív bűnösség kikiáltása, a bűnbak keresés. Napjainkban is megy a sárkenés, a lejáratás, a politikai vetélkedés. A legiszonyatosabb formája az ilyennek a népírás, amikor tömegeket, népeket semmisítenek meg.
Nemrég a közvetlen szomszédunkban voltunk tanúi ilyen eseményeknek. Ezeket a politika, a média - a tömegkommunikáció - gerjeszti.
Így került a média - tömglkommunikáció - célkeresztjébe 1989-ben a munkásőrség és az eltelt 20 évben szinte senki nem szólt egy jó szót. Ma is félnek az emberek a hatalomtól, az elnyomóktól.
1989 óta felnőtt egy új nemzedék. Akik csak hallomásból tudhatnak a rendszerváltás idején "ellenségnek" kikiálltottakról. Cinikusok azt is megjegyzik, hogy ez volt a békés rendszerváltás ára, mert a tömegeknek kell az áldozat. Én - személy szerint - erről nem vagyok meggyőződve.
Talán eljön az az idő, amikor a megtévesztett tömegeknek az emlékezetében elsüllyednek a hamis képek, amelyeket agykérgükre "szakemberek" vetítettek.
A jól irányzott hazugságok helyét a tények és az események mozgató rugóinak ismerete vehetik át a történetírásban és ebből eredően az oktatáson keresztül köztudatban és az emlékezetben.
Ehhez persze valakiknek a tudományosság igényével fel kellne dolgozni a kort, lehetőleg még addig, amíg élnek a szemtanúk. Egyébiránt az ilyenirányú viták csak nem szűnnek kultúránk, nemzetünk geoföldrajzi elhelyezkedése okán, így ma is él nyelvünkben a kuruc - labanc ellentét 300 év múltán is. Szembe állítják ma is Széchenyit és Kossuthot, szó esik a népies és urbánus ellentétről, mint ahogy bizonyára a közeljövőben megjelenik a köztudatban hamarosan a moszkovita és a technokrata fogalma is. Pongyola definícióval a moszkovitán, a szovjet birodalom által kiképzett más nemzeteik fiai és lányai, akik mint erőközpontra Moszkvára tekintettek. (Janicsárok) A Birodalom ezen a hálón, hálózaton keresztül fejtette ki hatalmát, akaratát. Nevezhetjük őket a nemzetközi munkásmozgalom harcosainak is. Az alapító munkásőrség soraiban is ott voltak. Ám nem csak ott. Hanem mindenütt az élet területén. Ahogy már ma is itt járnak köztünk a nyugati tudásközpontokban kiképzett csúcsfizetéssel honorált menedzserek. A mindenkori róma papjai.
A technokrata pongyola definíciója úgy adódna, hogy a hatás ellenhatás fizikájából fakadóan vannak a helyiek (nemzetiek, lokálpatrióták) akik szervesen a saját közegükben szocializálódtak és alakult ki az értékrendjük. A családjukhoz, rokonságukhoz, barátjaikhoz, falujukhoz, városukhoz, országukhoz ragaszkodnak. Magyarországon, a Kárpát-medencében Budapestre tekintenek. Ők nem nemzetköziek, nem világpolgárok, nem globalisták, nem europerek, hanem a magyarok.
Az internacionalista, nemzetközi, globalista világpolgár mindig valamely Birodalom - illetve eszmerendszer - szolgálatában áll, mely Birodalom ennek ellenében kedvezményekben részesíti. Ugye a Birodalmak saját rendszereket vezetnek be. A birodalmi helycsere lenne elvileg a rendszerváltás. (Magyarországon többek véleménye szerint nem is volt rendszerváltás, mert a birodalmak ágyasai egyik ágyból átfeküdtek a másikba a mechanizmusok alapjaiban nem változtak, a kizsákmányolás pedig csak fokozódik.)
A szemtanúk sem láthatják tisztán az eseményeket, főleg ha azok nem tiszták és homogénok. Egy volt berzencei születésű kissrác, akinek csak azért mert orosz tanár volt ott - három éve a főiskoláról kihelyezve - az édesapja és ezért fel akarták akasztani 1956-ban, soha - ötvenöt éves korában sem - nem fogja elhinni a "forradalmárok" tisztességét. Nem tartja életviteli tanácsadónak a "pesti srácot", a 16 éves suhancot, aki fegyvert fog. Elmeséli a gyerekeinek és unokáinak is, hogy a család miként élte meg az 1956-os és 1989-es eseményeket. Ahogy azok sem menetelnek fénylő arccal az árpádsávos lobogók alatt - bármennyire is magyar nemzeti szimbólum - akiknek Dunába lőtték szüleiket, nagyszüleiket. Akiket kitelepítettek, vagyonukat elkobozták, illetve a tanulástól visszavetették, szintúgy nem követik lelkes menetben a munkásosztály nemzetközi vörös zászlaját. Nem ritka minálunk az sem, hogy ezek a sértések akár egy családban is együttesen jelen vannak.
Van olyan - és nem is kevés - akinek apját az egyik szolgasereg, a férjét a szembenálló szolgasereg verte ki becsületéből, munkahelyéről. (Ilyen az én Pici Párom is.)
Az objektivitás előtt is hatalmas akadályok vannak, hiszen ma is léteznek hatvan évre titkosított dokumentumok. Vajon miért?
A munkásőrség dokumentumainak jelentős részét még a felszámolást megelőzően központi utasításra bezúzták. Így vesztettem el én is feljegyzéseimet az 1981-1989 közötti időszakra vonatkozóan, a munkafüzeteimet (naplóimat) parancsra át kellett adni - amit már akkor nagyon sajnáltam, most még jobban hiányolom. Mert bizony itt ül az agyakban egy köz ÍTÉLET. Mikor barátaim, családom óvnak, féltenek attól, hogy csak az igazat, amit én láttam, tapasztaltam nyilvánosságra hozzam? Egy ócska kis internetes blogon?
Bizonyára nem véletlen a féltésük, hiszen milyen drámaiak is azok a felvételek, amelyek Nagy Imre volt magyar miniszterelnök halálra itélése idejéről a tárgyalásról - a tévé képernyőkön - megjelennek. Bizony a mi országunkban (is) idegen hatalmak - ha nekik úgy tetszik - miniszterelnököket lőnek főbe, avagy akasztanak fel. Ezzel együtt mi sem élhetünk az igazság és bátorság nélkül, mert akkor éppen az értünk - hálátlan utókor - hozott áldozatokat, apáinkat tagadnánk meg. Megtagadnánk a HŰSÉGET.
Hűség a néphez! Hűség önmagunkhoz!
Mert a magyarországi pártok egyike sem alulról szervezett. A jobb és baloldalra osztás a pénzügyi diktatúra manipulációja. Az hogy hol van a kenyéradó gazda, az a pártvezetők utazgatásaiból simán kiderül. Madarat tolláról, embert barátjáról. Magyarországon az embereknek jó ha 2 %-a tagja valamely pártnak. Ezért sem nyilvánosak a taglisták. A két nagy párt mára kiépítette a klientúráját, ezért sem képesek megszüntetni a közel 3000 önkormányzatot, mert a pártkatonákat ott fizetik. A "véleményformálók", tehát a tömegkommunikáció irányítói sincsenek többen ezernél. És szegénylegény szolgáik az újságírók sincsenek többen hatezernél. Legalább is a média kutatás szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése